2012. december 5., szerda

Első


Életem első bonbonja! Hát szó se róla, van még mit tanulni! Viszont annyira finom! Áfonya és marcipán van benne. Vékonyan kentem, szerintem sok a töltelék is benne (mint mindig, lásd kanalas beigli, ugye lánykáim?), dehát így sem tagadom meg, hogy én csináltam! :)

Tájkép csata után, evés előtt:




2012. november 24., szombat

2012. november 16., péntek

Madeleine

Stahl Judit receptje alapján:

10 dkg vaj, 10 dkg finomliszt, egy csipet só, 2 tojás, 10 dkg cukor, 1 citrom reszelt héja. Sütő 195 fok, gáz 5-ös fokozat.

A sima - nem szilikonos formát bekenjük olvasztott vajjal és a hűtőbe rakjuk.

A tésztához a vajat felolvasztjuk, a lisztet összekeverjük a sóval, robotgéppel habosra keverjük a tojást és cukrot. Belereszeljük a citrom héját, beleforgatjuk a lisztet, és óvatosan hozzákeverjük az olvasztott vajat.

A kész tésztát 10 percre a hütőbe tesszük, hogy egy kicsit megdermedjen, majd a felét arányosan elosztjuk a forma mélyedéseibe és 10-15 perc alatt megsütjük. Után megsütjük a maradék tésztát, amit addig a hütőben tárolunk. 18 sütemény lesz belőle.

Az én sütőmben legközelebb kisebbre kell állítani a hőfokot, mert hamar megbarnult a süti, pedig nem szabad barnulnia, szép világos színűnek kell lennie. És nekem 19 darab lett!

Nem baj, kicsit barna, kicsit roggyant, de a mienk. Az imént készült el, már a fele hibádzik! :)





2012. november 15., csütörtök

Megtaláltam a baglyos minta tervezőjét:

http://stickeules-freebies.blogspot.it/

Ez a minta egyébként nagyon jól jött, hogy a dirib-darab fonalaimat elhasználhassam. Így aztán ez igazán nemzetközi projekt lesz, mivel a  DMC, Crescent Colours, Gentle Art, Weeks Dye Works fonalak mellett még Nina fonalait is használom.

Sajnos azt nem találtam meg, hogy kinél olvastam erről a tervezőről, ezért elnézést kérek, de nem sikerült visszanéznem. Azért köszönöm! :)



Népi

Öltögettem ebbe is, de elég kevés a haladás.

Frederika szélmintájába is került néhány öltés, őt nem mutatom, mert nem látszik a haladás.


Baglyos naptár

Valakinél volt egy link, ahol ezt a baglyos naptárt lehetett megtalálni. Elvesztettem a fonalat, de amint időm lesz, megkeresem és felteszem, hogy kiknél találtam rá.

Jardin Privé

Facebook-os lányok meghírdették ezt a J.P mintát SAL-ba, el is készítettem, mert nagyon megtetszett.


Leltár




Folyamatosan készülnek az RR hímzései. Az alsó egy nagyon szép terítő lesz, de csak ennyit fogott be a fényképező, lehet székre kellett volna állnom. :)

2012. október 13., szombat

Vajon vaj e a vaj, vagy csak "vaj" ?




A Wikipédia szerint :

A vaj emlős állatok tejéből készült, emberi táplálkozásra szolgáló zsiradék. Tejszínből vagy tejfölből készítik, ami eredetileg az aludttej készítésekor gyűlik össze annak felszínén. A vajkészítés eljárása során köpüléssel választják el a tejzsírt az úgynevezett írótól. A vaj szobahőmérsékleten szilárd, de nagyon puha, csontfehér anyag.





Tegnap délelőtt vásároltam ezt a vajat. (Nem tűnt fel, hogy a teavaj tulajdonképpen vajkészítmény, ezt csak most láttam meg a fényképen.) Felirata szerint egyébként édestejszínből készült és mást nem tartalmaz(?)

Ismét a Wikipédia:

Teavajnak nevezzük a legalább 80% zsírtartalmú vajat (ennek különleges minőségű változata a márkázott vaj). A szendvicsvaj legalább 70% (a Magyar Élelmiszerkönyv szerint legalább 68%) zsírtartalmú [1]. A különböző vajkrémek általában 40% körüli arányban tartalmaznak tejzsírt, és sok más ízesítő- illetve adalékanyag is megtalálható bennük.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy nálam a vaj rendes helye a hűtőgép tetején van, ebben a kerámia vajtartóban:


Normális körülmények között a Spar sajátmárkás Budget vaját használom, van, hogy 4-5 napig kitart egy vaj és semmi sem történik vele ebben a tartóban.


Nos, a tegnapi Tolle "vajat" is ekként kezeltem, hogy ma reggel kenhető legyen, kitettem a vajtartóba.

Ez lett belőle!



Szerintetek vaj e a vaj, vagy csak "vaj"? és ha csak "vaj", akkor vajon miből készült?

(Nemsokára jövök kézimunkával is ám!)




2012. szeptember 14., péntek

buli :))


A vizslamentés csapata bulizott a testvérszervezeténél! képek még itt:
http://snack.to/pup07aa8


És hogy kutyáinknak úgy legyen jó, hogy a család többi tagja se szenvedjen hátrányt, ime:

http://www.vizslatura.hu/index.nof?o=0&hid=604&nyelvid=1&k1=134#h604

2012. augusztus 4., szombat

2012. július 25., szerda

Népi

Haladok ezzel is, csak lassú voltam a nagy melegekben. Remélem már nem tér vissza idén! :)

Öltöttem párat a Frederikába is, de nem látványos, mivel a szegélymintát csináltam.

RR


Dormira kendőjén varrtam a napraforgót.

2012. július 4., szerda

Csoki

Most nem a kutyám, hanem valóban csoki! Amit szeretek nagyon, úgy, ahogy Gombóc Artur: kerek, ovális, töltött, fekete, fehér, stb.

Megosztok veletek egy linket, csak 18 éven felülieknek! Nem, nem vagyok prűd, csak egy kicsit szemérmes! :))


http://www.dezeen.com/2012/05/08/8-inches-of-dark-chocolate-cock-filled-with-by-united-indecent-pleasures/

Ajánlom figyelmetekbe továbbá ezt a blogot, minden friss termékről beszámolót kapunk, sajnos kóstolót nem!

http://csokicsokicsoki.blog.hu/

2012. június 25., hétfő

2012. június 18., hétfő

Válasz

Az előző bejegyzésemre kaptam választ Beátától, de mivel én nagyon szeretem a magyar (nem magyaros!) mintákat, így úgy vélem, hogy a gondolataim megérnek egy bejegyzést.

Sajnos a fotó hibája, hogy ilyennek tünik. Egyébként a bordós szín nem tetszett annyira, most ez a paprikapiros nagyon tetszik, szerintem így lesz jó.

Nekem is az a véleményem, hogy a világ bármelyik mintájával felveszi a versenyt, csak az a baj, hogy senki nem foglalkozik ezzel komolyan. Mármint a tervezéssel és a reklámozásával.
Nagyon szép dolgok vannak - látom a neten, a blogokban, biztos tudod, hogy kikre gondolok, most nem irok neveket, mert nem ez a lényeg -,de ennél többet érdemelne a mi mintakincsünk. Megérdemelné, hogy akár könyvben is ki legyen adva újból, kicsit modernizálva, kicsit korszerűsítve.
 Annak idején, úgy 2008-2009. táján, amikor egy újságosnál megláttam a Keresztszemes Magazint, annyira örültem neki! (Addig én nem ismertem ezt az újságot.) Ugyan nem az én stílusom volt az a minta-féle, amit ők csináltak, de minden újságban volt valami a régi mintakincsből, és ez nagyon tetszett nekem! Sokat meg is csináltam belőle, ajándék gyanánt, fotó akkor még nem készült. Azóta látjuk, hogy mivé lett a KM. No comment.

Aztán nem olyan régen találkoztam a Facebook-on egy mintakönyvvel, aminek nagyon örültem, mert hittem, hogy végre-végre valaki, aki mer vállalkozni az újra, és talán áttörjük a falat, és végre lesz korszerű, magyar mintagyüjtemény (a beharangozás szerint ez lett volna). Megint csak azt tudom írni, hogy no comment, nekem iszonyú nagy csalódás volt ez a könyv. Egyetlen egy értéke van számomra, ez a színvonalas nyomdai munka.

És akkor azért szeretném kiemelni, hogy nagyon nagyra értékelem Mankát, amiért felkarolta ezt az ügyet, és időröl időre lehetőséget ad nekünk - azoknak, akik szeretik a magyar mintát -, hogy kihímezhessük egy-egy mintáját.

Tudom, hogy manapság nagyon nehéz helyzetben van mindenki - könyvkiadók, ujságok, tervezők, hímzők és minden magyar -, de én még mindig hiszek abban, hogy a mi mintakincsünk egyszer közkézen fog forogni és gyönyörűséges munkák fognak születni. Talán kicsit patetikus ez, de én hiszem, hogy nem tehet tönkre mindent a mai gazdasági helyzet, mindig lesznek "túlélők".

Ps: Sejtettem, tudtam, hogy fel fogom zavarni az állóvizet, kérek mindenkit, aki email-ben irt, hogy nyugodtan szóljon itt hozzá, nem moderálok. Mindenki véleményére kiváncsi vagyok!

2012. június 14., csütörtök

2012. június 4., hétfő

Vasalás után!

Hát szomorú vagyok!
Most jegelem a sárkányt, amúgy is mást hímzek, addig kitörpölöm, hogy hogyan tovább.

2012. június 1., péntek

Népi hímzés

Elkészültem Manka mintájával, amit nagyon élveztem hímezni. 25-ös vászonra Nina Chilli fonalával hímeztem. Köszönöm Manka a lehetőséget. :)


2012. május 22., kedd

Sárkány

A sárkányomon nincs nagy változás, az egyedül álló "mákszemeket" pótolgattam, de azért mutatom.
Azt azért jó lenne tudni, hogy a középen látható csík vajon megmarad-e a vasalás, illetve feszítés után is, vagy eltűnik? Lehet, hogy nem oldalanként kellene hímezni, hanem átölteni a másik oldalra? Talán jár erre egy hímzőtárs, aki hímzett már így (oldalanként) és elmondja a tapasztalatait!


Frederick-Frederika

Mikor elkezdtem hímezni, abban a hiszemben voltam, hogy a Fredericket hímzem. Azután - szerencsére még időben - kiderült, hogy ez bizony a Frederika lesz, ami nem baj, mert úgyis mindkettőt szeretném kihímezni. Ilyen lesz:



És itt tartok vele.

2012. május 8., kedd

2012. április 30., hétfő

A nyár és a fecske esete

Méghogy egy fecske nem csinál nyarat?! Itt a bizonyíték, hogy idáig rosszul tudtuk! :))

(A képeket lehúzott szúnyoghálón át készítettem, nem akartam felhúzni, mert féltem hogy elszáll az én kis fecském! )

Az antenna a férjem rádióantennája, az erkélyen túl nyúlik, így ideális gyülekezőhelye a fecskéknek. Figyelemmel kísérem őket, megpróbálom majd fényképezni is. Egyenlőre csak ő szállt le megpihenni, a többi csak köröz, cserreg, csattog.




2012. április 27., péntek

RR

Vége van a második körnek, én meg még az elsőről sem dokumentáltam semmit! (Ez mutatja, hogy nem a szívem csücske ez az RR - eddig.)

Első körben Kisvirágh kendőjét varrtam.


A másodikban Borboly kendője készült el.



A hétvégén csak a sárkánnyal foglalkozok!



2012. április 16., hétfő

Meghökkentő mesék

Ma reggel az egyik fórumon ráakadtam a Meghökkentő mesék c. sorozatra. Talán a 70-es években játszotta az akkori egyetlen adó. Roald Dahl az irója, az a fajta angol, néhol feketével "hímzett" humor, amit én annyira kedvelek. Filmet nem találtam a YouTube-n, de megtaláltam a film főcímét, aki látta annak idején, erről biztosan ráismer.

http://www.youtube.com/watch?v=BU0GfmgXLKE&feature=related

És egy történetet megtaláltam hangoskönyvben, érdemes meghallgatni (pl. egy esti hímzés alatt)!