2012. február 14., kedd

Sárkány 2.

Összeállítottam a sárkány fonalkészletét, nem semmi mennyiség! Éppen belefért egy nagy teás dobozba.

Az anyag? Hm..

18-as aidára kezelhetetlenül nagy lett volna, először azt rendeltem. De nem jó, óriási lenne! Így hát 25-ös hímzővásznat rendeltem, ezzel csak az a bajom, hogy még nem hímeztem vászonra, és talán nem egy ilyen nagy mintával kellene kezdeni. De most már mindegy, valamire meg kell hímezni ezt a sárkányt.
Azt gondolom, előtte azért csinálok a vászonra egy kisebb képet, hogy egyáltalán elboldogulok-e vele.
Dehát a vászonra most megint kitudja mennyit kell várni! Olyan lassan megy ezeknél az internetes boltoknál, komolyan mondom, már félek, ha rendelni kell valamit. De ezekkel a rendelésekkel le is tudtam idénre mindent, a fonal meg Katánál pillanatok alatt megy. Illetve jön, nekem! :))

3 megjegyzés:

  1. Igen, Kata villámgyors:).

    Szerintem nem lesz gondod a vászonnal, főleg ha előtte egy kisebb hímzést kipróbálsz rajta.

    Én is féltem annak idején, hogy a "nagy lukú", jól átlátható aida után milyen lesz majd vászonra hímezni, de nagyon hamar megszerettem és most már a legsűrűbb anyagok sem fognak ki rajtam pedig szemüveges vagyok /tehát elég vaksi:)))/.

    Nagyon kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni a hímzővászon és milyen lesz a sárkánykád rajta!

    A fonalmennyiség meg... huhh. Nekem már nem lenne türelmem ekkora munkához. Nagyon-nagyon várom a részleteket!

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól néz ki a sok fonal ebben a szép dobozban! Annyira szép színek! A kedvenceim! Kíváncsi vagyok a sárkányodra! De nagyon! Biztos szép lesz! A vászonnal meg majdcsak megbirkózol. Aztán már nem is akarsz majd másra hímezni! :) Jó munkát hozzá!

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a bíztatást, nagyon rámfér! Mikor megláttam az aidán mekkora lenne a minta, azt hittem lehidalok! Utána gondoltam, hogy megpróbálom a 25-os vásznat, egyébként ezt ajánlják a mintán. Na hajrá, biztos hogy sikerül!

    A szinek nekem is tetszenek nagyon, már akkor is tetszettek, amikor csak tekertem,csak tekertem,csak tekertem...
    Azt hittem megbolondulok, de két nap alatt letekertem az összeset!

    VálaszTörlés